Várgesztes falu határában egy 40 hektárnyi területen 1996-ban kezdték el építeni holland tőkéből az ország első négycsillagos üdülőfaluját. A Villapark Várgesztes 1996. májusában fogadta első vendégeit. Ekkor még csak 38, de 1999-től már 125 villa áll az érkezők rendelkezésére. Eredetileg 2000-re tervezték a mintegy 3 milliárd forintos projekt valamennyi épületének (összesen 150 kétszintes villának) az elkészültét.
1999. október 8-án Kraft Péter helyettes államtitkár rakta le a 2500 m2 alapterületűre tervezett -az élményfürdőt, éttermet, sörözőt és konferenciatermeket befogadó- Központi Épület alapkövét.
"A Villapark kedvező hatásai hamar jelentkeztek. A térség idegenforgalma érezhetően fellendült... A korábbi foglalkoztatási gondok megoldása mellett a villapark jelentős adóbevételekhez juttatja a községet"
24 óra, 1999. augusztus 7. szombat
A 2002-ben tetőző gazdasági problémáknak az év októberében lezajló üzemeltető- és részleges tulajdonosváltás vetett véget, melynek megkoronázása a Központi Épület befejezése és 2003. szeptemberi ünnepélyes megnyitója volt. Azóta társaságunk évről évre növekvő vendéglétszámmal büszkélkedhet – rendszeresen visszatérő hazai és külföldi vendégeink évről évre jó hírét keltik Villaparkunk színvonalas és egyedi, hazánkban máshol nem elérhető szolgáltatásainak.
2008. január 1-től az üzemeltető társaság és a közös használatú kiszolgáló létesítmények felvásárlásával a Villapark összes létfontosságú területe és intézménye egyetlen tulajdonosi kör kezében összpontosul, biztosítva ezáltal a hosszú távú tervezést és biztonságos működést.